Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuruk avatar NEW

  Kuruk001.png

Első megjelenése

Az Avatar állapot (2. könyv 1. rész)

Neme férfi
Született ismeretlen
Elhunyt 312 Sozin Üstököse Előtt
Képességei Víz-, Föld-, Tűz-, Légidomár
Foglalkozása Avatar
Házastársa Ummi
Nemzetisége Északi Víz Törzse

Kuruk volt az utolsó Víz törzséből származó avatarAang egyik korábbi inkarnációja, elődje Yangchen, utódja Kyoshi. Körülbelül 400 évvel a sorozat eseményei előtt született, mérgezésben halt meg.

Személyiségéhez az "árral úszik" jelző illik, melynek következményeként elveszítette feleségét, Koh szellem ellopta az arcát is. Olyan avatar volt, aki szeretett mindenféle egyéb ok nélkül kérkedni a képességeivel, természetesen elsősorban a nők előtt. Mivel békeidőben volt a négy elem mestere, volt is rá ideje.

Felesége Ummi, a Déli Víz Törzséből származott, akit az Újhold Ünnepén ismert meg, ahol a két víztörzs egyszerre volt jelen. Tui és La (a Hold és az Óceán szellemei) előtt fogadtak örök hűséget egymásnak a Lelkek Oázisában. Koh-nak viszont nem tetszett Kuruk korábbi arrogáns jelleme, ezért megbüntette: egy láthatatlan erő lehúzta a nőt tóba, és elvette az arcát. Kuruk ezután a szellemvilágba lépett, hogy megölje, ez azonban nem sikerült neki.

Első említése "Észak ostroma - 2. rész" című epizódban (1. könyv - Víz) volt: az avatár, aki megpróbálta megölni az arcrabló szellemet. Először "Az Avatar állapot" c. részben (2. könyv - Föld 1. rész) tűnik fel, de csak egyetlen pillanatra látható amint hihetetlen módon idomítja a vizet.